luxporno.ru
A járőrök beváltották a hozzájuk fűzött reményeket: a főutca mellett a kertvárosokban és a kevésbé frekventált helyeken is érezhető a biztonság javulása. Már most is jól kiépített kamerahálózat van Miskolcon, s a modern városok program keretében újabb 800 kamerát szerelnek fel. Ez Molnár Péter meglátása szerint újabb jelentős lépés lesz, ami még inkább hozzájárul majd a közrend, közbiztonság erősödéséhez. A rendőrségi, rendészeti beszámolók azt mutatják: jó úton haladunk. Problémák persze mindig akadhatnak, így aztán továbbra is szükséges a rendészet támogatása hangoztatta a frakcióvezető. Soós Attila, a Fidesz frakcióvezetője ugyancsak arról szólt, hogy tavaly is milliárdos nagyságrendben költöttek a közbiztonság fenntartására. A város közbiztonsága, a lakók szubjektív biztonságérzete soha nem lehet pénzkérdés, erre mindig fordítani kell a költségvetésből. Cél, hogy Miskolc legyen Magyarország egyik legbiztonságosabb városa. A beszámolók mutatják a csökkenő bűnözési tendenciákat, a miskolciak pedig érzik, hogy a város egyre élhetőbb, Kovács László: A városvezetés számára kiemelt fontosságú a közbiztonság biztonságosabb, komfortosabb.
Tudom, hogy Drahos Gábor és a csapat tagjai az elmúlt időszakban milyen óriási munkát végeztek el a siker érdekében, így nem is lehet kérdés: megérdemeltük a bajnoki címet! na a leshatáron álló Haris Tabaković egyedül kapott labdát a 16-os vonalán, és a jobb alsó sarokba lőtt (2-0). A második félidőben a DVTK uralta a mérkőzést különösen az utolsó fél órában, ami góllá is érett. A 73. percben Szatmári és Nagy T. próbált megszerezni egy előreívelést, végül a diósgyőri védő tolta meg a 16-os jobb oldali sarkánál. Az érkező Bacsa Patrik csapott le a labdára, majd jobbról, nagyon éles szögből a kapuba gurított, (2-1). Több gól nem esett, bár benne volt a meccsben az egyenlítés, ez maradt a végeredmény. (OTP Bank Liga 30. forduló: Debreceni VSC Diósgyőri VTK 2-1 (2-0)) Könnyű értékelni a találkozót, mert ami az első percben történt, az meghatározta a teljes mérkőzés történéseit. A folytatásban kétszer nem koncentráltunk kellőképpen, ebből két gólt kaptunk. Az viszont pozitívum, hogy a csapat olyan lelkesedéssel és olyan harci szellemben játszott, amire lehet építeni.
Részletes program: 9. 00 12. 00 Kézműves foglalkozás. 9. 00 11. 00 Borka játékai. 30 Bundás bocsok kalandjai a Tekergő Bábszínház előadása. 14. 00 A pap és a kántor boldvai gyerekek előadása. 15. 00 Mézeskalács-készítés és díszítés. 16. 00 Nosztalgia Duó: Gáspár Anni és Simon Magdi nótaénekes. 17. 00 Könyvről könyvért vetélkedő. Zenepalota Május 19. Fúvószenekari Koncert. Fellép az Egressy Béni- Erkel Ferenc AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Tagiskolájának Ifjúsági Fúvószenekara. Diósgyőri vár, felső várudvar Május 20. 9-18 óráig. Pünkösd a Diósgyőri várban. Rákóczi-ház Május 24. Mokry asztala, rovásírók a két világháború között. Mokry Mészáros Dezső (1881 1970) művészete Miskolc kultúrtörténetének különleges színfoltja. Munkásságában 1930-tól kezdve fontos szerepet játszott az ősi magyar rovásírás, melynek alkalmazásával motívumkincsünk gyarapítására, a nemzeti képző- és iparművészeti stílus megteremtésére törekedett. A kiállításon jeles alkotások láthatók Medgyessy Ferenctől, Boromisza Tibortól, Káplár Miklóstól, Litkey Györgytől is.
képviselő: Ősz Árpád elnök Az aikido, mint japán harcművészet tanulásának, gyakorlásának lehetővé tétele, ennek tárgyi, szakmai feltételeinek biztosítása, a harcművészet és a japán kultúra megismertetése, mindezeket elősegítő rendezvények szervezése.... >> Kék Víz Alapítvány(sport, oktatási)képviselő: Dimény János A hosszútávúszás népszerűsítése, a versenysport utánpótlásának nevelése a kiemelkedő teljesítményt nyujtó sportolók elismerése. Gyermekek úszás oktatásának, egészséges sportéletre nevelésének elősegítése az anyagi feltételek biztosításával. Sportvezetők, szervezők, edzők, úszóoktatók támogatása, az eredményes működésükhöz szükséges anyagi feltételek biztosítása. Az alapítvány feladata, hogy a versenyzőknek megteremtse a versenyzési lehetőségeket, így különösen azok anyagi költségeihez történő hozzájárulással. Az alapítvány a sporttevékenységek kibontakozásához kíván hozzájárulni ugy, hogy egyre színvonalasabb sporteseményeket biztosít az úszó, ezen belül a hosszútávúszó sport... >> "KERÉKPÁRSPORT 2000" Alapítvány(sport, oktatási)képviselő: Szatmáry Csaba A fiatalok sportra való nevelésének elősegítése, az egészséges életmód megszerettetése, kerékpársportban tehetséges versenyzők felkutatása, versenyeztetése, támogatása, felszerelések vásárlása.