luxporno.ru
Visszajelzőjük bután világított végig, a pohártartók helyére az utólagos reflektorok (tetőn is, hátrafelé) kapcsolósora került. Fene tudja, milyen indokból, de kiszerelték a hatlemezes CD-tárat is, csak reméltük, hogy nem azzal a pár dekával akartak súlyt csökkenteni a két és fél tonnás betontéglánál. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zörögtek éktelenül a buckákon. A belső visszapillantót bátran el lehet felejteni Mondjuk a négypontos öv nem a legpraktikusabb autós viselet a hétköznapokban, de menő az utcai versenyzők körében. Kis kényelmetlenség, megszokható. Valójában azonban nem is a mezei változatoktól eltérő kiegészítők érdekeltek minket, hanem maga a tény: milyen a használt Touareg? Mégis, mit várnak? Minek örülnének igazán? Lexus-drukkerek a nyekergő, széthullott fostalicskának, VW Gruppe 4 life-bandatagok pedig a minőség szobrának. Sajnos csalódni fognak mindketten. De vegyék csak le szépen ujjaikat a K billentyűről, nincs itt semmi svindli, csak kisebb kellemetlenségek. Ezek származhatnak a finom, sivatagi homoktól, de akad olyasmi is, amit nem egy Touareg-tulajdonos rótt már fel a típusnak.
Azt a kis ellenszenvet, amit a többi közlekedőből kivált, pedig le kell nyelni. Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is? Tegye meg a publikáció blogposztján!
Az eredmény valóban egészen élhető, 11, 9 méteres átmérőjű fordulókör és döbbenetes kanyarstabilitás. De van a futóműben még egy trükk, amit pedig elektromechanikus kanyarstabilizátornak hívnak, s ez a feláras légrugózással légies könnyedséget ad. Ugyanis úgy lett döbbenetesen jó a rugózási csillapítás, hogy közben oldaldőlés nincs. Légiesnek tűnik az autó, egyedül komolyabb fékezésnél, megállásnál tűnik fel, hogy azért mégis csak egy 2 tonnás monstrummal közlekedünk. Kényelem mindenek felett. Olyan apróságokkal is, mint az akár a navigáció mutatására is képes "műszerblokk" ( ami valójában egy 12 colos kijelző) hajszálnyit az utastér közepe felé, vagy a 15 colos központi érintőkijelző sofőr felé fordításaA helykínálat bőséges, elöl az ergoComfort ülések oldaltartása, a vezetőnél az ülőlap hossza is változtatható. A bőrkárpit alapáras, az Elegance esetén ilyen fekete, az Atmosphere esetén világosabb színben Nem is lomha ez az erődítmény, ugyanis a gépház alatt ugyanaz a 3, 0 literes, 286 lóerős, 600 Nm nyomatékot adó V6 TDI dolgozik, amit legutóbb az Audi A6-ban próbáltunk.