luxporno.ru
Valószínű, hogy a jordániai polgárháborúban vállalt szerepe miatt vádolták meg az 1972-es müncheni olimpián végrehajtott véres terrortámadás megszervezésével, noha valójában nem volt semmi köze sem a Fekete Szeptember nevű radikális palesztin csoport által elkövetett merénylethez. Nem volt olyan profi mesterlövész, mint regénybeli alteregója, a Sakál Carlos 1972-ben Európában bukkant fel, ahol először egy londoni székhelyű izraeli bank elleni kézigránátos támadással hívta fel magára a figyelmet. Ezután Franciaország következett, ahol Párizsban egy autóba rejtett bombát robbantott fel, 63 embernek okozva súlyos sérülést, majd három Izrael-barát újságszerkesztőség ellen követett el pokolgépes merényletet. 1973-ban a hatóságok éberségét kijátszva ismét Londonban tűnt fel az ekkor már nagy erőkkel keresett terrorista. Párizsi utcakép Carlos egyik terrorakciója utánForrás: AFPCarlos a világhírű brit áruházlánc, a Marks and Spencer vezérigazgatójával, Joseph Sieff-el akart végezni, aki két nagy "bűnnel" is rendelkezett a fanatikus, ultrabaloldali terrorista szemében: gyűlölt nagytőkés és a Brit Cionista Szövetség elnöke volt egy személyben.
Számos, itt tanuló külföldi kommunista szimpatizáns diákot szerveztek be, Carlos pedig szintén ekkor, a moszkvai évei alatt építette ki kapcsolatait a szovjet elhárítással. Profi terroristává képezik ki a Fatah titkos táborában Az 1964-ben létrehozott Palesztin Felszabadítási Szervezet radikális szárnya, a Fatah, amely Izrael állam megsemmisítését hirdette, az 1960-as 70-es években világszerte számos véres terrorcselekményt hajtott végre. Izraeli páncélozott alegység előrenyomul a Sínai-félszigeten, az 1967-es arab-izraeli háború idejénForrás: ASSOCIATED PRESS/AP2007/AnonymousA hidegháborús szembeállás logikáját követve Moszkva, valamint a Kreml befolyása alatt álló kelet-európai szocialista országok az "anticionista és antiimperialista" felszabadító mozgalmakat támogatták, nemcsak politikailag, hanem titkos fegyverszállításokkal, katonai és titkosszolgálati tanácsadókkal, valamint jelentős pénzügyi segítséggel is. Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet egykori elnökeForrás: AFP/Jamal AruriEzért sem véletlen, hogy az ultraradikális Carlos 1970-ben Moszkvából Bejrútba utazott, hogy csatlakozzon a Fatah "anticionista harcához".
Megerősítette csütörtökön a párizsi különleges, terrorcselekményekkel foglalkozó törvényszék Carlos, a Sakál néven ismertté vált, elítélt terrorista, a venezuelai Ilich Ramírez Sánchez legutolsó perében kimondott életfogytiglani börtönbüntetést – adta hírül az MTI. Nagyon köszönöm – mondta semleges hangon a helyszíni tudósítások szerint a magát "profi forradalmárnak" nevező terrorista az ítélethirdetést követően. Amíg az esküdtszék visszavonult meghozni az ítéletet, Carlos elmondta: "büszke forradalmi múltjára", amelynek során "legalább 83 embert ölt meg", de az úgynevezett Drugstore-ügyet, amiért most bíróság elé állították, "hatalmas manipulációnak" nevezte, és nem ismerte el a bűnösségét. A terroristát 2017. márciusban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy 1974-ben elkövetett kézigránátos támadásért, amelyben két ember meghalt és 34-en megsebesültek. Az elsőfokú ítélet ellen a Sakál fellebbezett, a fellebbviteli bíróság egy évvel később megerősítette az ítéletet. A semmítőszék azonban 2019 novemberében elrendelte a per egy részének újratárgyalását.