luxporno.ru
több családi patika), dr. Horváth Csaba (Sopron, Állomás Patika), dr. Zolnay Kriszta (Szeged, Kígyó Patika vezetőnője), dr. Bartus György (Kiskunlacháza, Peregi Patika, MGYK alelnöke), Kamondy Bálint (ALMA patikák marketingvezetője) – egyetértettek abban, hogy az expediáló szakemberek a hasznos, praktikus reklámeszközöket látják szívesen a patikában. A szórólapokat – minőségtől függetlenül – csak korlátozott számban tudják a gyógyszertárak befogadni, egyrészt a szűkös hely, másrészt a patikák kialakítása (sok a "tárás", kevés a szabadpolcos patika) miatt. A felmérések szerint ma már a vény nélkül kapható termékeknél is igazak az FMCG-szektorban (gyorsan fogyó fogyasztási cikkek) tapasztaltak, vagyis hogy a fogyasztók előnyben részesítik a nagyobb kiszerelésű csomagolást. Az előadó szerint ma már a patikába betérők közül a korábban még márkahű vásárlók is egyre inkább árérzékenyekké váltak. Az IMS Health OTCüzletágvezetője azt is elmondta, hogy egy patikában két-három fajta tradicionális POS-anyag (Point of Sale, vagyis az eladás helyén megjelenő marketingtermék) szerepel, a nyugati mintákhoz hasonlóan azonban várható, hogy a különlegesebb megoldás felé is elmozdulnak majd.
- Intenzív osztályon lélegeztetett, 16 éven felüli betegek szedálása. JEPAFEX 4 mg granulátum, JEPAFEX 4 mg rágótabletta Merck Sharp & Dohme Magyarország Kft. NYLOSED 10 mg/ml emulziós injekció/infúzió Warsaw Pharmaceutical Works Polfa S. A. 134 Az emulziós injekció/infúzió 10 mg propofolt tartalmaz milliliterenként. 200 mg propofolt tartalmaz injekciós üvegenként. PARICALCITOL TEVA 5 mikrogramm/ml oldatos injekció TEVA Gyógyszergyár Zrt. 1 ml oldatos injekció 5 mikrogramm parikalcitolt tartalmaz. 5 mikrogramm parikalcitol 1 ml-es üvegenként. 10 mikrogramm parikalcitol 2 mles üvegenként. A parikalcitol krónikus veseelégtelenségben szenvedő, hemodializált betegeknél kialakuló szekunder hyperparathyreosis megelőzésére és kezelésére javallt. PRENESSA Q-TAB 4 mg, 8 mg szájban diszpergálódó tabletta Krka d. d. 4 mg, illetve 8 mg perindopril terc-butilamin szájban diszpergálódó tablettánként, mely megfelel 3, 338 mg, illetve 6, 676 mg perindoprilnak. - Hipertónia kezelése felnőtteknél. - Myocardialis infarctuson és/vagy revascularisatión átesett felnőtt betegeknél a cardialis események kockázatának csökkentése.
Hatóságunk munkatársai az új jogszabály adta keretek között – szorosan együttműködve a többi tagállam gyógyszerhatóságával, az EMA-val, a forgalomba hozatali engedély jogosultakkal a szakemberekkel és a betegekkel – mindent elkövetnek, hogy ez a cél megvalósulhasson. Sajnos Magyarországon a szakemberek mellékhatás-bejelentési készsége még mindig alacsony, eredmény azonban, hogy tagállami szinten az elsők között voltunk a jogszabály implementálásában, s egyetemeink is komoly erőfeszítéseket tettek és tesznek annak érdekében, hogy a gyógyszerbiztonsági kérdések az orvos- és gyógyszerészképzés részévé, alapelemévé váljanak. Minderről részletesebben olvashatnak tanulmányunkban. Szólnék néhány szót jelen lapszámunk további tartalmáról is. A Mi újság az EMA-ban rovatot bővítettük: a COMP beszámolók mellett olvashatnak egy rövid összehasonlítást az EMA, az FDA és a Health Canada gyógyszerengedélyezési eljárásainak hosszáról, illetve mostantól az EMA-ban ülésező, de szervezetileg nem az EMA irányítása alá tartozó, hanem a tagállamok képviseletét végző CMD(h) munkacsoport tevékenységéről is tudósítunk.