luxporno.ru
2022 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 500 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 344 700 forint volt közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A bruttó átlagkereset 15, 3%-kal, a nettó átlagkereset 16, 0%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá. A reálkereset 1, 4%-kal nőtt az egy évvel ezelőtti értékhez képest. 2022. július: A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 500 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 510 200 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 332 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 344 700 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt15, 3%-kal nőtt.
Néhány évvel ezelőtti miniszterelnöki egyeztetésnek köszönhető, hogy most van helyünk Sopronban, nem is akármilyen! A személyes életemet érintve biztosan az volt a legnehezebb év, amikor 2005-ben a fesztivál ideje alatt ment el az apukám. Testvéremmel és anyuval a kórházban vártunk, hallottuk a fesztivál zaját, és közben tudtuk, hogy a barátaim a kempingben velünk együtt zokognak. Az első években a VOLT volt a magyar zenekarok egyik legfontosabb bázisa, később hihetetlen élményeket kaptunk a legnagyobb nemzetközi sztároktól. Kikre vagytok a legbüszkébbek, kikre emlékeztek igazán szívesen vissza? F. : A nemzetközi mezőnyben egy idő után olyan neveket sikerült elhívnunk, akikre álmunkban se mertünk gondolni. A The Cult volt az első személyes kedvenc, akiért sokat dolgoztunk Dan Panaitescu barátunkkal, a booking vezetőjével, aki pár éve sajnos hirtelen itt hagyott minket, azóta Csiszár Virág vezeti ezt a részleget. Már azokat a világsztárokat is nehéz felsorolni, akik felléptek a VOLT-on, ma pedig már fentről integetnek a rajongóknak.