luxporno.ru
Kezdőlap Harmat Kiadó Tízparancsolat – Cseri Kálmán 2. 900 Ft 2. 320 Ft Az a tömör igazságcsokor, amelyet Tízparancsolatként ismerünk, nem avul el az idő múlásával. Sőt mintha egyre nélkülözhetetlenebb lenne az emberi együttélés problémáira, valamint az erkölcsi élet kérdéseire nézve. Teológus a sakktáblán – Esszék a mindenségről és rólunk – Szabados Ádám 3. 900 Ft 3. 120 Ft A teológus kis pont az univerzumban, de a kinyilatkoztatás lámpása van nála, hogy a valóság minden zugába bevilágítson vele. Ez az esszékötet válogatás egy évtizednyi kíváncsiságból, amely egyszerre törekszik tanulásra és tanításra, meggyőződésre és meggyőzésre. Mindegyik fejezet a Divinity című blogon jelent meg először, de így, egybefűzve talán nyilvánvalóbb a cikkek mögött meghúzódó szándék, hogy az olvasó az egész valóságot Isten világaként lássa, amelyben a kinyilatkoztatás fénye mutatja meg a jó lépéseket. Táncon innen és túl – Holló András kerekesszékes tánctanárral beszélget Sz. Kiss Mária 2. 990 Ft 2. 392 Ft 2007-ben Holló András munkába menet súlyos motorbalesetet szenvedett.
Sokszor Isten jelenléte, hatalmának, bölcsességének, szeretetének megtapasztalása az igazi válasz a kérdéseinkre. Cseri Kálmán református lelkész, író gondolatai a szenvedés, a miértjeink és a torzító szemüvegek kapcsán. "Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok…" (Jób 42, 5-6)Jób istenfélő ember volt, mégis egyszerre annyi csapás szakadt rá, hogy alig tudta elviselni. Gyermekeire ráomlott a ház, és mind odavesztek. Utána elveszítette minden vagyonát, fájdalmas betegség támadta meg, és még a felesége sem állt igazán mellette. Szíve tele volt kérdésekkel, amelyek mind így kezdődtek: miért? Először önmagában töprengett. Saját magával akarta megbeszélni azt, amit nem értett, de semmire sem jutott. Akkor meglátogatták barátai, nekik tette fel kérdéseit. Ők azonban nem ezekre válaszoltak, hanem mondták a magukét. Sok beszédük, vádjuk csak még keserűbbé tette ezt a szenvedő embert. Ezután elsorolta miértjeit végighallgatta, azután emlékeztette őt arra, hogyan teremtette a világot, és ahogy hallgatta Isten nagy tetteit, Jób előtt felragyogott az Úr páratlan nagysága, szentsége, s ez többet mondott neki, mintha egyenként felelt volna kérdéseire.
Alapige:Jak 3, 13-17 Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található. A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Imádkozzunk! Kegyelmes Istenünk, mindnyájan színed előtt állunk és hálásan köszönjük ezt neked. Segíts ezt most komolyan vennünk. Őrizz meg attól, hogy bármiféle emberi produkciót akarjunk látni. Tégy minket fogékonyakká arra, hogy tőled való igét akarjunk hallani, meghallani és cselekedni. Tudjuk, Atyánk, hogy egyedül Szentlelked tud minket alkalmasakká tenni erre. Ezért könyörgünk alázatosan, hogy áraszd ki reánk Lelkedet. Hadd kerüljön itt most mindannyiunk élete a te világosságodba.
Akkor itt tárgyilagossá formálódik az ember, és ez fontos ebben az összefüggésben. Ugyanakkor azt is jelenti ez a szó, hogy az ilyen ember mindig ugyanaz. Minden közegben, miliőben megőrzi identitását. Ha ő Isten újjászületett gyermeke, akkor ő az, ha senki nincs körülötte hívő ember, akkor is, ha emiatt gúnyolják, akkor is, ha ebből hátránya származik, és ezt nem is rejti véka alá. Nem részrehajló. És az utolsó: "nem képmutató". Vagyis azt mondja, amit gondol, és azt fogja tenni, amit mondott. Ez a három mindig egybeesik. Vannak emberek, akik csodálatos technikára, és nagy gyakorlatra tettek már szert abban, hogy ez a három három. Tudhatom, hogy nem azt gondolja, amit mond, és nem azt fogja tenni. Nem tudom, mit fog tenni, de valószínű nem azt. Ez borzasztó! Ez az alulról jövő, amikor belekavar az ördögi. A felülről való bölcsesség nem képmutató. Azt is jelenti: nem köpönyegforgató. Mi olyan időben élünk, amikor képesek emberek arra a csodára, hogy megmutatják: a köpönyegüknek még csak nem is két oldala van, hanem három vagy négy is, ahány kell.
Látjuk, hogy az eredete Istennél van, most elmondja igénk a jellemvonásait. Nem részletezi Jakab, csak felsorol hét jellemvonást. Én sem akarom nagyon részletezni, inkább csak ezeket a jelzőket pontosítani. A felülről való bölcsesség először is tiszta, ami azt jelenti: egyenes, becsületes. Tiszták az indítékai, céljai és eszközei, amikkel el akar jutni ahhoz a célhoz. Áttekinthető, átlátszó. Nem hallgat el semmit. Nemcsak a felét mondja el a valóságnak. Nem akar becsapni és félrevezetni senkit. Mindent lehet tudni róla, nem ferdíti el a valóságot. Nincs álnokság abban, amit mond és tesz. Kiről írja ezt a Szentírás, hogy a "szájában álnokság nem találtatott"? Az Úr Jézusról. A felülről való bölcsesség Jézusra jellemző, és akik ezt kapják, azok Jézusra kezdenek hasonlítani. Először is tiszta, azután békeszerető. Ez a kifejezés azt jelenti: rendben vannak a kapcsolatai. Elsősorban vertikálisan, az Istennel való kapcsolata rendbejött. Azt kéri Pál: béküljetek meg az Istennel. (2Kor 5). Ennek következtében vízszintesen, az emberi kapcsolatai is rendbe jönnek.