luxporno.ru
Július 12., szombat 16 óra magyarul beszélő amerikai családi animációs film, 102 perc, 2014Magyar hangok: Hamvas Dániel, Németh Borbála, Zsigmond Tamara, Rajkai Zoltán Rendező: Carlos Saldanha Forgalmazó: InterCom A fészek melege néha megizzaszt. Azúr, Csili és három fiókájuk boldogan éldegél a világ legszínpompásabb, legvidámabb városa, Rio de Janeiro egyik lakályos fakoronáján, ám Csili nem ül meg sokáig a püspökfalatján. Úgy gondolja, a kicsiknek is meg kell tanulniuk azt, amit a vadon élő madarak mindegyikének: így aztán a család nekivág és elhúz délre. A szülők azt tervezik, hogy megmutatják, mihez kezdhet egy madár az Amazonas dzsungelében. A vadon szava helyett azonban Azúr az apósa szavait kénytelen hallgatni, és azok nem túl kellemesek. A kalitkában nevelkedett, elkényeztetett családfő egyre inkább úgy érzi, hogy szerettei többre tartják a sűrű erdő örömeit nála – és ha a benne fészkelő ragadozó madár nem bont szárnyat mihamarabb, még el is veszítheti őket.
A fészek melege néha megizzaszt. Azúr, Csili és három fiókájuk boldogan éldegél a világ legszínpompásabb, legvidámabb városa, Rio de Janeiro egyik lakályos fakoronáján, ám Csili nem ül meg sokáig a püspökfalatján. Úgy gondolja, a kicsiknek is meg kell tanulniuk azt, amit a vadon élő madarak mindegyikének: így aztán a család nekivág és elhúz délre. A szülők azt tervezik, hogy megmutatják, mihez kezdhet egy madár az Amazonas dzsungelében. A vadon szava helyett azonban Azúr az apósa szavait kénytelen hallgatni, és azok nem túl kellemesek. A kalitkában nevelkedett, elkényeztetett családfő egyre inkább úgy érzi, hogy szerettei többre tartják a sűrű erdő örömeit nála – és ha a benne fészkelő ragadozó madár nem bont szárnyat mihamarabb, még el is veszítheti őket. Még több információ Kiadás dátuma: 11 Apr 2014Írók: Don Rhymer (screenplay by), Carlos Kotkin (screenplay by), Jenny Bicks (screenplay by), Yoni Brenner (screenplay by), Carlos Saldanha (story by), Laurie Craig (story consultant)Díjak: 1 win & 22 nominations.
Értékeléshez regisztráció szükséges! Rio de Janeiro csupa szín, csupa kaland, csupa lüktetés. Egyedül Azúr, az elkényeztetett házipapagáj gondolja úgy, hogy jobb a biztonság, a kaland felesleges, a repülés balesetveszélyes. Ám különös, és meghökkentõen peches véletlenek sorozata úgy hozza, hogy kipottyan addig kényelmes életébõl és míg körülötte tombol a karnevál, õ kénytelen elfogadni azt, amit Rio adhat: izgalmat, kavarodást, sok új barátot: és elõbb-utóbb a repülés örömét. Animáció Családi Kaland Vígjáték Filmmel kapcsolatos linkek Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban. Hibás link bejelentése Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk. Hozzászólások Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.